Még van jónéhány hét az év végéig, de 2025-ben a Steam platformján már eddig is több mint 15 ezer játék jelent meg idén, ám a bevételek eloszlása igencsak egyenetlen. Mindössze a játékok 8%-a szerzett 100 ezer dollárnál magasabb bevételt, míg körülbelül 40%-uk még a Steam-re való listázás 100 dolláros díját sem tudta visszahozni. A Gamalytic elemzése világosan bizonyítják azt, amit laikusként is sejthettünk: a gyenge eladási számok főként az indie fejlesztőket érintik, akiknek sokszor alig van marketingjük vagy előzetes közösségük, így nehezen találnak vásárlókat a hatalmas kínálatban.​

A kutatásokból kiderül, hogy a Steam-re 2025-ben kiadott játékok több mint 65%-a kevesebb mint 1000 dollár bevételt ért el, és közel felük kevesebb, mint 100 példányban kelt el. Ezek a cudar piaci körülmények a Steam elképesztő telítettsége és a felfedezhetőség hiánya miatt jöhettek létre, hiszen hiába igyekszik a Valve a kisebb fejlesztők munkáit is a játékosok elé tenni, például a Steam Next Fest demóáradatával, naponta több tucat új cím érkezik, így a játékok nagy része eltűnik tömegben.

steam-needs-your-credit-card-to-verify-your-age.jpg

Az adatokból az is látszik, hogy a népszerű címek sikerének titka sokszor nem csupán a játék minősége, hanem a marketing és a közösségi támogatás megléte – ebben a kontextusban pedig aligha lehetnek meglepőek azok a pletykák, melyek szerint egy Summer Game Fest vagy The Game Awards közvetítésen bődületes áron, akár negyedmillió dollár per perces rátával kelhetnek el a trailerspotok. A Steam piaca továbbra is egészséges és növekszik, de a független fejlesztők számára egyre nehezebb áttörni és igazán jövedelmezővé válni.

Borítókép forrása: Giant Bomb