Kemény taktikai mélységet villantott a Total War: Warhammer 40,000 első teljes csatája

A Creative Assembly végre alaposabban is megmutatta, hogyan működik a 40K-s hadszíntér élesben, a Total War kontextusában. Máris mondjuk, mit tanultunk belőle.

Na, most alaposan szemügyre vehettünk mindent, ami egy igazi komisszár számára szem-szájnak ingere! A dolog szépséghibája, hogy ennek az összecsapásnak már láthattuk a rövidebb, előre megvágott részleteit, de a teljes harc lefolyása mégis rengeteg új infóval szolgált.

A friss Alpha Strike livestreamben a Creative Assembly háromszor is lefuttatta ugyanazt az összecsapást játékosnézetből: az Astra Militarum egy folyóátkelőt próbált megvédeni az orkok rohamától, miközben a fejlesztők végre nagy adag konkrétumot szórtak ránk a lövészárkokból folytatott harcról, a fedezékrendszerről, a tartalékokról és az egységkezelésről. Már ebből a bemutatóból is az látszik, hogy a pályán elfoglalt hely, a látószögek és a tereptárgyak használata sokkal fontosabb lesz, mint a Total War: Warhammer fantasy ütközeteiben, ahol gyakran inkább az dönti el a csatát, hogy ki áll a domb tetején és ki támad a domb lábánál.

Ami igazán izgalmassá teszi az egészet, az az, hogy az egységek jóval összetettebbek lettek: egyetlen csapaton belül is többféle katona, fegyver és felszerelés dolgozhat együtt, a hősök pedig nem magányos pusztítók lesznek, hanem testőrökkel megtámogatott parancsnokok – a játék láthatóan számos elemet átvett a Warhammer 40.000 hagyományos asztali rendszereiből.

A járművek és a gyalogság itt mozgás közben is képesek tüzelni, külön számít az egyes modellek látóvonala, lesz elnyomótűz, gránátok, spéci képességek és látható sérülések is. Emellett visszatér a Total War jellegzetes morálrendszere, sőt még előre beállítható célprioritást is választhatunk, ami alapján az egységeid már azelőtt ráfordulnak a prédára, hogy az ténylegesen lőtávba érne. Azt pedig külön öröm látni, hogy a 40K-hangulathoz méltóan a tartalékos csapatok sem csak a térkép széléről sétálnak be, mert a Space Marine-ok például drop podokkal vagy Thunderhawkkal is ráerősíthetnek a megfogyatkozott csapatainkra.

A setting rajongójaként és visszatérő Total War-amatőrként számomra hamar az év egyik legjobban várt címévé lépett elő a Total War: Warhammer 40,000 – már ha egyáltalán számíthatunk 2026-os megjelenésre. A Creative Assembly láthatóan nem egyszerűen átöltözteti a klasszikus Total War-formulát, hanem kőkeményen hozzáigazítja a negyvenegyedik millennium brutális hadviseléséhez.

Borítókép forrása: Creative Assembly