• Csúszik a Kena: Bridge of Spirits megjelenése
  • Az Ember Lab játéka 2021 elején érkezik

Éppen a héten érkezett egy nagyobb infóadag a júniusi PS5-bemutató egyik legfelkapottabb játéka, a PC és PS4 platformokra is készülő Kena: Bridge of Spirits kapcsán, most azonban rossz hírekkel kell szolgálnunk: a fejlesztő Ember Lab bejelentette, hogy 2020 helyett csak 2021 első negyedévében fog megjelenni a (szó szerint) meseszép akció-kaland.

kena-bridge-of-spirits-iden-mar-nem-jelenik-meg-a-sokak-altal-vart-jatek.jpg

"Ez az év számos kihívást hozott, az otthoni munkára való átállás miatt pedig a fejlesztés is lassabban haladt a reméltnél. Emiatt kénytelenek voltunk meghozni a nehéz döntést, miszerint 2021 első negyedévére toljuk a Kena: Bridge of Spirits megjelenését" – áll a fejlesztőcsapat közleményében.

Az Ember Lab ezzel együtt köszönetét fejezte ki a játékosoknak az óriási támogatás és a rengeteg pozitív visszajelzés miatt, amit a játék kapcsán kaptak, és elmondták, hogy ez óriási inspirációt jelent a csapat számára.