• 2025 elején jelenhet meg a GTA 6
  • Legalábbis két informátor szerint
  • Akik a játék előzetesével kapcsolatban is közöltek részleteket
  • Ettől függetlenül tessék pletykaként kezelni a hírben leírtakat

Tekintve, hogy a tavaly decemberben leleplezett GTA 6 már most túllépett a videójáték kategórián, és inkább egy szórakoztatóipari jelenségnek tekinthető, egyáltalán nem csoda, hogy a rajongók minden egyes információ-morzsának örülnek – még akkor is, ha az nem hivatalos forrásból származik. A fejlesztést végző Rockstar Games eleve nem az a csapat, ami két marokkal szórná az újdonságokat, így a következő előzetesig (ami egyesek szerint április-május környékén várható) már szinte biztosan nem oszt meg semmit a sandbox műfaj következő lépcsőfokáról. Maradnak tehát a másodkézből származó szóbeszédek, amik jelen esetben az ipar legfontosabb címének tartott Grand Theft Auto 6 megjelenési dátumához kapcsolódnak, egyelőre ugyanis csak annyi biztos, hogy valamikor 2025-ben várható.

A Metro számolt be róla nemrég, hogy két bennfentes is osztott meg információkat a premier kapcsán, ráadásul olyanok, akik már korábban is bizonyították, hogy nem a levegőbe beszélnek. A trailer részleteit "megjósoló" JarlOfRivia például úgy tudja, hogy a GTA 6 2025 első negyedévében, tehát január és március között fog megjelenni, a fenti kedvcsináló premierdátumát leleplező Nuro pedig egyenesen azt állítja, hogy 2025. február 18-án fog napvilágot látni a produkció. Mindezek mellett a Bloombergél tevékenykedő, tehát pár fokkal megbízhatóbb forrásnak tekinthető Jason Schreier is azt írta korábban, hogy az év elején landolhat a program a boltok polcain, három különböző ember pedig már aligha tévedhet. Ettől függetlenül persze továbbra is egy szimpla pletykáról van szó, a Rockstar ráadásul a kőbe vésett dátumot is eltolhatja abban az esetben, ha nem érzi késznek a végeredményt (volt már erre példa korábban), szóval ne igyunk előre a medve bőrére. Mindenesetre szép lenne, ha már rögtön a második hónapban megszületne az év játéka, nemde?