• Michael Keaton mellett Ben Affleck is szerepelni fog a The Flash-ben
  • Mindketten a Batman-jelmezt fogják újból magukra ölteni

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy a Warner és Andy Muschietti (Az, Az – Második fejezet) nagyon szeretné visszahozni Michael Keatont a 2022 nyarára tervezett The Flash kapcsán, a Vanity Fair értesülései szerint pedig nemcsak a Tim Burton-féle Batman-filmek főszereplője, hanem a legutóbbi Denevérember, Ben Affleck is újból magára fogja ölteni a jelmezt.

ket-korabbi-batman-is-felbukkan-majd-a-the-flash-ben.jpg

Az Ezra Miller által alakított Barry Allen az új filmben párhuzamos dimenziókat fog bejárni, ezért is adódott lehetőség arra, hogy egyszerre több Batman is felbukkanjon a történet folyamán. Muschietti pedig állítólag nagyon fontosnak tartotta Affleck visszatérését, hiszen az eddigi DC-filmek alapján ő az első számú Batman Flash számára, így alighanem fontos szerepe lesz ebben a részben is.