• Az Olasz Antitröszt megbírságolta a Sony-t
  • Kétmillió eurót kell befizetnie a cégnek

Az Olasz Antitröszt kétmillió euróra bírságolta meg a Sonyt, a Playstation 4 konzolja végett és harminc napos határidőt adott a fizetésre. Méghozzá azért, mert nincs egyértelműen feltüntetve a játékkonzol dobozán, hogy Playstation Plus előfizetés szükséges az online játékhoz, ez pedig a bizottság szerint félrevezeti a vásárlókat, és az eszköz megjelenése, azaz 2013 novembere óta számos embert hátrányosan érintett.

Igaz, hogy a dobozokon apró betűvel szedve szerepel az információ, miszerint az online játék tulajdonképpen szolgáltatás, melyet a PS Plus tagság biztosít, de ez nem elegendő – nyilván nem eléggé feltűnő. Amennyiben pedig nem tesznek lépéseket, újabb, akár 5 millió eurós bírságra is számíthatnak, sorozatos „elkövetés” esetén pedig akár az üzleti tevékenységének felfüggesztésével is számolnia kell.

Nyilván, ami lejött a gyártósorról és kinn van a boltok polcain, azon már nem lehet változtatni, de a még készülő és a Sony szerint is szükségessé vált jövőbeni konzolgeneráció dobozain valószínűleg ott lesz a nagy plecsni.

playstation-4-25-millio.jpg