• Kiderült az Xbox Series X tényleges SSD kapacitása
  • 802 GB fog rendelkezésünkre állni a háttértárolón

Az Xbox Series X papíron 1 TB-os SSD-vel érkezik majd, de ahogyan az lenni szokott, az operációs rendszer, illetve az egyéb előre lefoglalt dolgok ebből elvisznek valamennyit. Hogy pontosan mennyit, az most kiderült, hiszen az első személyes tapasztalatokon alapuló beszámolókból ez is kiderült.

kiderult-mennyi-szabad-hely-lesz-az-xbox-series-x-ssd-jen.jpg

Az 1 TB-ból végül 802 GB az, amit ténylegesen használhatunk a játékok telepítésére, a mentésekre és az egyéb médiatartalmakra, a többit a rendszer saját maga számára tartja fenn. Ez azt jelenti, hogy ha átlagosan 70 GB méretű játékokkal kalkulálunk (1 Blu-ray + frissítések), akkor is bőven el tudunk majd játszadozni, mielőtt törölnünk kellene valamit. Lesz persze bővítési lehetőség is, méghozzá külön kapható 920 GB-os bővítőkártyák formájában.

Ha már Xbox Series X: a média beszámolóiból a játékok teljesítményéről és a töltési időkről is kiderült egy s más, erről korábbi hírünkben olvashattok.