A kínai Kulturális Minisztérium fogja elkészíteni azt a szabályrendszert, amelynek keretében 14 év után Kínában is újra megjelenhetnek a Nintendo, a Sony és a Microsoft konzoljai, amelyeket 2000 óta nem vihettek be az ázsiai országba. Természetesen nem lehet majd csak úgy agyba-főbe mindenfelé Xbox One-t, PS4-et vagy Wii U-t kapni -- az egyszeri kínai játékosnak el kell zarándokolnia Sanghajba, ahol a kormány szeptemberben (egyelőre ideiglenesen) létrehozta az új szabadkereskedelmi övezetet.

És ezután sem kaphatnak meg minden játékot a helyi lakosok, mert azok piacra kerülését a Kulturális Minisztérium szigorúan fogja ellenőrizni -- mint ismeretes, egyes pletykák szerint a Battlefield 4-et már betiltották. Cai Wu, a minisztérium feje szerint azok a játékok, amelyek „veszélyeztetik Kínát, vagy nem mennek át a kormány szűrőjén, nem jelenhetnek meg” még a szabadkereskedelmi zónában sem. „Résnyire kinyitjuk az ablakot, hogy bejöjjön egy kis friss levegő, de kinn akarjuk tudni a legyeket és a szúnyogokat.”

Üzletileg a tilalom feloldása nem rossz döntés. A mobil és a PC uralta országban évente több mint 10 milliárd dollárt hoz a konyhára a videojáték-üzlet, amit még a szigorú korlátozások ellenére is csak megdobhat a konzolpiac betörése. A Microsoft az új lehetőségek kiaknázása érdekében szeptemberben 79 millió dolláros megállapodást kötött a BesTV New Mediával, amely a Shanghai Media Group leányvállalata. A Nintendo és a Sony kicsit óvatosabb, egyelőre csak vizsgálják a lehetőségeiket, de nyilván ők sem fognak távol maradni a jelenleg PC-, online- és mobiljátékokkal telített piactól.

A kínai kormány igen optimista a tilalom feloldásával kapcsolatban, reményeik szerint országuk -- amely jelenleg a harmadik legnagyobb videojáték-piac az USA és Japán után -- 2015-re 10 milliárd dollárnyi bevételt fog produkálni, míg 2017-re leszorítják Japánt a harmadik helyre.

playstation-china.jpg