• Hivatalosan is megjelenik a Steam Kínában
  • A Valve ehhez a Perfect World Co.-val működik együtt
  • Az áruház most is elérhető az országban, de a közösségi funkciókat blokkolják

A Valve nemrég bejelentette, hogy a kínai Perfect World Co.-val együttműködve elkészítik a Steam hivatalos, kínai változatát, mely „új módszert biztosít a kínai fejlesztőknek és játékosoknak, hogy hozzáférjenek a Steam rengeteg játékához és egyéb szórakoztató anyagaihoz”. A Steam áruházi része ugyan jelenleg is elérhető az országban, a közösségi funkciókat blokkolják.

A Valve és a Perfect World nem először működik együtt: Kínában az utóbbi működteti a cég két nagy húzónevét, a Dota 2-t és a CS:GO-t egyaránt. Hogy pontosan miben fog eltérni a Steam kínai változata a világ többi táján fellelhetőtől, illetve hogy mely játékokhoz férhetnek majd hozzá a játékosok, azt egyelőre nem tudni, de a Valve szerint a közeljövőben új információkra számíthatunk tőlük az ügy kapcsán.

steam-games-kep-cikkhez.jpg