• Új előzetesen a The Legend of Zelda: Tears of Kingdom
  • Bemutatkozott a játék gyűjtői kiadása is

A nemrég lezajlott Nintendo Direct számos meglepetéssel készült a játékosoknak, melynek részeként bemutatkozott és egyúttal meg is jelent a Metroid Prime sokat pletykált felújítása, de persze a The Legend of Zelda-sorozat következő felvonása sem maradhatott ki a bemutatóból. Annak ellenére, hogy a tervek szerint 2023. május 12-én fog megjelenni, egyelőre nem sokat láttunk a The Legend of Zelda: Tears of Kingdom játékmenetéből, azonban most végre egy közel 2 és fél perces előzetest kaptunk róla.

A videó nagyobb része elég komor hangulatú jelenetekkel vázolja fel Hyrule válságos helyzetét, második fele pedig már kvázi Link ellentámadásának módjait mutatja be. A játékban a The Legend of Zelda: Skyward Sword mintájára két szint, Hyrule vidékei és a rejtélyes lebegő szigetek között ingázhatunk majd, és a videó alapján még nagyobb szerepe lesz a kreativitásnak és találékonyságnak, ugyanis elszórt alkatrészekből különböző járműveket is építhetünk majd magunknak. A The Legend of Zelda: Tears of Kingdom továbbá egy pofás gyűjtői kiadásban is elérhető lesz, melynek tartalma a játék mellett egy fémtok, négy kitűző, egy fém poszter, és egy művészeti könyv lesz.