A PC-s tábor mellett igyekszünk a konzolosok kedvére is tenni, ennek fényében született meg a „Konzolcsemege” rovat.
A Metal Gear-saga múltja távolabbra nyúlik vissza, mint azt sokan tudják: általánosságban a Metal Gear Solidot veszik az első résznek, holott igazából a megjelenést tekintve az első két rész még az MSX masinájára érkezett. Bár tény, hogy ezek a részek nem hozták meg a kellő elismerést a fejlesztőcsapatnak és Kodzsima-sannak, sokat azonban nem kellett a koronázásra várni: pár év múlva megérkezett a már ismert Metal Gear Solid, és elindul a nagy MGS-történet. A kis szürke masina elképesztő grafikát prezentált, ám az érdekes sztori tálalása miatt még több rajongót mérgezett meg -- persze a tucatnyi új funkció is hozzájárult a sikeres recepthez.
Aztán bekövetkezett a generációváltás és megjelent a Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty, ami egy nagyon érdekes játék lett, sokan a széria leggyengébb darabjának tartják, szerintem azonban nem ilyen vészes a helyzet, csupán kevesen értették meg a történet lényegét. Mindegy, lapozzunk! Eme iromány egy teszt szeretne lenni, egy értekezés, mégpedig a Metal Gear Solid 3: Subsistence kiadásról, ami a Metal Gear Solid 3: Snake Eater (adatlapunkon) finomított, kiegészített változata. De mire fel ez a hosszas felvezető? Roppant egyszerű; titkon remélem, hogy olyanok is el fogják olvasni karakterorkánomat, akiknek már az oviban is egy klaviatúra volt a jelük. Ők talán nincsenek annyira tisztában az egész Metal Gear-univerzummal, holott az MGS3 az ötödik megjelent rész, kronológiailag viszont az első. Véleményem szerint a legfontosabb rész a franchise történetében, ahol válaszokat kapunk olyan kulcskérdésekre, mint hogy Naked Snake miért vált Big Boss-szá, a világ első számú ellenségévé, a szuperképzett szélsőséges hadvezérré -- aki egyébként nem is olyan gonosz, csak más szemszögből nézi a cselekményeket…
Egy legenda születése
A történetről túl sokat nem akarok értekezni, ezt át kell élni, érezni, eggyé válni a főszereplővel, motivációival, örömeivel, fájdalmaival. Az alapcselekményt viszont vázolom, hátha eme aprócska történetszelet miatt kap kedvet az olvasó a nagy mű végigjátszásához. A sztori a tények és a fikciók keverékén alapul, tehát afféle alternatív történelmet kapunk; ismerős, de mégis ismeretlen -- ez a kettősség készteti a játékost az előrehaladásban. Nem mellékesen a sztori 1964-ben, a kubai rakétaválság után játszódik: a hidegháború keltette feszültség szinte tapintható, s mindkét fél (az amcsik és a ruszkik) részben tart a másiktól, részben várja az alkalmat, hogy megfelelő indokkal támadást indíthasson. Akár a legkisebb baki is elegendő lenne a harmadik világháború, avagy az első atomháború kirobbanásához. Ilyen kényes időkben vannak, akik szánt szándékkal zűrt, káoszt akarnak okozni, vagy azért, hogy végre harcba bonyolódhassanak, vagy azért, hogy mindkét felet kijátszva egy új világrendet hozhassanak létre. Az őrült, elektromágnesességet generáló ruhával rendelkező Jevgenyij Boriszovics Volgin ezredes semmivel és senkivel nem törődik: ő és speciális egysége, a GRU egy új világ megalapozásáról álmodik.
Volgin jól tudja, ha a Föld két leghatalmasabb katonaállamát egymásnak ereszti, legyen a győztes bármelyik, ő és csatlósai mindenképpen profitálni fognak, lévén a győztes egy meggyengült győztes lesz, akit aztán könnyedén legyűrhet egy Szokolov nevű orosz tudós kísérleti atomrakéta-hordozó tankjával, a Shagohoddal. Hősünk, Naked Snake története itt kezdődik, hiszen azt a feladatot kapja, hogy szabadítsa ki a hruscsovi hatalom fogságában lévő tudóst. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, Volgin is ebbéli terveket szövöget elborult, hatalomra éhező elméjében.Csakhogy Snake a gyorsabb, sikerrel megszökteti Szokolovot. Mindennek ellenére még egy jól képzett katonát is érhetnek váratlan pillanatok, mint példának okáért mentora, kiképzője, The Boss felbukkanása Volgin oldalán. (The Boss és Naked Snake kapcsolata nem ilyen egyszerű, pontosan nem is tudom megfogalmazni kettőjük viszonyát, ám ha mégis muszáj lenne, egy afféle anya-fia jellegű rajongáshoz hasonlítanám.)
A mentor, hűsége bizonyításaként, két Amerikából ellopott, vállról indítható atomrakétát ad át Volginnak, illetve csapata, a Kobra Egység teljes körű támogatását. Volginnak mindene megvan a hatalom megkaparintásához; a világ két legképzettebb egységének engedelmessége, atomrakéták a háború kirobbantásához, és maga Szokolov, aki a jövővel kapcsolatos elképzeléseinek alapjait képezi. Már csak egy dolog maradt hátra: Snake likvidálása! Ezt a nemes gesztust The Boss vállalja magára, aki azért dönt így, hogy kevésbé fájdalmasan végezzen vele, mint ahogy Volgin tenné. A képzett és tapasztalt Naked Snake-et úgy kalapálja el The Boss, mintha egy kezdővel lenne dolga, végül pedig egy hídról lelökve a szuperügynök hazafi a folyóba zuhan…
…aki persze túléli mindezt! Bár súlyos sérüléseket szerez, de megmenekül, és hamarosan honfitársai érkeznek a segítségére. A félholt katona nem is sejti, mi vár még rá, hiszen a hatalmon lévő kommunista párt vezére, Hruscsov nem nézi jó szemmel The Boss szövetkezését Volgin ezredessel, illetve az atomrakéták odaajándékozását, amik egyikével ráadásul egy orosz kutatóbázist is elpusztítanak. Minderre pedig csak hab a tortán a Shagohod prototípusának ellopása és a légtér megsértése a Naked Snake után küldött mentőosztag által. Hruscsov végül ultimátumot intéz az amerikaiakhoz: egy hetük van, hogy végezzenek The Boss-szal és Volginnal, pusztítsák el az elkészült Shagohod rakétahordozó prototípusát/prototípusait, és menekítsék ki a tudóst, Szokolovot -- ha ezt nem teljesítik, mennek a rakéták!
És ez csak a felvezetés, a burok, lévén a Metal Gear Solid 3 igazi története innen indul, amit eddig átéltünk, az csak gyakorlásként, ismerkedésként szolgált. Már az itt leírtakból islátható, nem egy egyszerű történettel állunk szemben: akad benne árulás, konspiráció, áldozathozatal. Sok érdemjegyét emelhetnénk ki a forgatókönynek, de a felfedezés, az átélés örömét meghagyom nektek. Nézzük hát, mitől lett olyan zseniális a MGS3, mitől lett talán a legjobb MGS-résszé!
Katona a dzsungel mélyén
A Metal Gear Solid 3:Subsistence számos szempontból kiemelkedő, újító, s útmutató a sorozat jövőjét illetően. Bár tény, hogy a „fapados” harmadik rész még inkább az elődök korába épített, de szerencsére a tuningolt kiadás már új megoldásokkal kooperál. Ilyen új megközelítés például a TPS nézet, amit sokan Metal Gear-idegennek állítottak be, de a negatív véleményekkel ellentétben én úgy gondolom, hogy bár lehet, hogy kicsit vesztett a klasszikus Metal Gear-életérzésből, de a dolog akkor is a kezelhetőség javára vált. Továbbá az sem elhanyagolandó tény, miszerint egy lopakodós/taktikai játékról beszélünk, ergo nem árt, ha az irányítás kézre esik és a karakter azt teszi, amit mi szeretnénk.
A helyszín is üde színfolt, lévén a steril betonrengetegből kikerülve ez alkalommal a dzsungel mélyén találjuk magunkat, ami a technikai lehetőségekhez mérten szinte abszurd módon valóságos és élettel teli. Nem csak a vizuális megjelenésről papolok, bár az sem elhanyagolandó (mármint a kor elvárásaihoz mérten), hanem az olyan jellegű újításokról, mint a fizikai behatásokra reagáló fűszálak (értsd: lengedeznek, ha hozzájuk érünk -- lopakodáskor igen is sokat számít!), vagy mint például a lombkoronák boglyain átszűrődő fénycsóvák.
A játékos azt hihetné, ezzel Kodzsima mester és csapata le is tudta az elvárásokat, de nem -- közel sem! A rengetegen nem olyan egyszerű átkelnünk, ugyanis a dzsungel élővilágának néhány egyede ránk is veszélyes. Szerencsére azonban a járőröző katonákra is, akik nem mellesleg okosak. Már a legkisebb neszre is felfigyelnek, s alaposan körüljárják a zaj forrását, és ha megtalálnak minket, erősítést kérnek, s akkor indulhat a taktikázás: vagy megfutamodunk, aztán sunyin levadásszuk egyesével a katonákat, vagy Rambo módjára kiiktatunk mindenkit.
Nem kell megrémülni, a helyzet nem ennyire egyszerű: a dzsungel a mi barátunk, patikánk, éléskamránk, rejtekünk. A katonák elől könnyedén elrejtőzhetünk a füves területeken, vagy az itt-ott fellelhető farönkök üregeiben, csonkjaiban. Ráadásul ruhatárunkból kiválaszthatjuk ama szövetdarabot, mely éppen a taktikánkhoz szükséges (hivatalos nevén camouflage rendszer), és máris kisebb feltűnést keltünk. Vegyünk példának egy tényleges helyzetet! Úgy döntünk, a sásban húzzuk meg magunkat egy zöldes-fekete mintás gyakorlóban, a feltűnési szint 20%, s ha nyugton maradunk, a járőr talán nem vesz észre (ha pechünk van, pont ránk lép, és akkor nincs az az álca, ami elrejtene) és máris elintézhetjük csendben a delikvenst; ha azonban egy sivatagi deszantos öltözéket viselünk, 60% a feltűnési szint, ez pedig egyet jelent a lebukással.
Igazából a Snake Eater egy lopakodós/taktikai játék akarna lenni, bár én hozzácsapnám a túlélő kategorizálást is, lévén, míg a dzsungelben járunk, valóban küzdenünk kell, hogy túléljük. Szerencsére igazi patika a zöld pokol: a vegetáció és az élővilág egyes egyedei mérgezést okozhatnak, de ugyanúgy ellenméreggel is szolgálnak. A kígyómarás ellen fogyaszthatunk bizonyos nővényekből kinyert ellenmérget, így a mérgezés máris semlegesíteni lehet. Nem csak emiatt fontos figyelni a környezetre; ha hősünk rég jutott táplálékhoz, korogni kezd a gyomra(!), ami önmagában poénos lehet, de ez kihatással van a célzásra (ergo az állóképességre), valamint a gyomorkorgást még akár az őrök is meghallhatják. Érdemes hát mindig normálisan megetetni Snake komát…
A királyok királya?
Kár titkolnom, nálam toronymagasan ez a rész viszi a prímet a franchise eddig megjelent részei közül (e véleményem máig sem változott, holott már megjelent azóta pár rész). A játékkörnyezet felvonultat jó pár szokatlan területet, megfordulunk dzsungelben, katonai bázison, hegyvidéki kopár vidéken, mocsarakkal nehezített terepen, de még pompás, szemkápráztatóan szép területekre is ellátogatunk -- az ilyen részeket felvonultató játékra lehet pár dolgot mondani, de hogy szürke vagy egyhangú, azt aztán biztosan nem. Ráadásul a telejésítendő missziók még a lineáris történetvezetés ellenére is borzasztóan hangulatosak, ami leginkább a karaktereknek tudható be.
Ilyen téren a Metal Gear Solid 3 történelmi fontosságú, hiszen ki látott már olyan játékot, ahol az egyik főellenfél a vele való csatározás közben elalszik?! Zseniális! Az ilyen események alatt pedig csodás muzsikák csendülnek fel, melyek hallatán szinte érezni a szereplők érzéseit; megbánás, düh, áldozat, félelem. Maholnap (na, jó, kicsit még várni kell rá) megjelenik a Metal Gear Solid 5, ami annak ellenére, hogy ígéretesnek tűnik, nem biztos, hogy lelöki a harmadik részt a Metal Gear-trónról.
9.6/10
