A Nintendo Game Cube 2001-ben jelent meg, és hat év alatt elment belőle nagyjából 29 millió egység, a legtöbb az Egyesült Államokban. A masina persze hódít a retró hívei között is, az amerikai Gamestop áruházlánc boltjaiban is építenek erre, többek között hét dolláros apró, párcentis kulcstartók formájában, amik a hatodik generációs konzol kontrollreinek állítanak emléket. Nos, egy Youtuber, bizonyos Madmore egy gitárpengetővel szétszedte ezeket, és 3D nyomtatással, plusz még néhány egyéb módosítással egy működő kontrollert készített belőle.

A sikerét egy Youtube videóban is megosztotta, a Super Mario Sunshine-nal próbálta ki az apróságot. Egyelőre rezgőmotort nem épített bele, de ami késik, nem múlik. "Természetesen egy Super Smash Bros-szal nem próbálkoznék." -- tette hozzá viccesen, de akkor is jó látni, hogy mire nem képesek egyesek. Tekintsétek meg a hatperces videót ás ámuljatok!