Szomorú tény, hogy a Team Bondi műhelyében készülő L.A. Noire egyre jobban hasonlít a tragikus sorsú Duke Nukem Foreverre, hiszen a fejlesztők, illetve a kiadó Rockstar időről-időre csak annyi közölnek velünk, hogy a cucc még él, de nincs mit bejelenteniük. Ez a helyzet pedig sajnos máig nem változott, a Take-Two vezérigazgatója, Ben Feder a cég gazdasági konferenciája után ugyanis szűkszavúan csak annyit közölt, hogy a program továbbra is készül, és hogy nagyon jó lesz.

A konferencián egyébként megtudtuk, hogy a korábban elhalasztott BioShock 2, Max Payne 3, Mafia II és Red Dead Redemption a kiadó tervei szerint a jövő év első felében, pontosabban február elseje és június 30-a között fognak a boltokba kerülni. Ami pedig a régóta pletykált GTA V-öt illeti, a Take-Two a hónap talán legjobb kommentárját fűzte a dologhoz:

„Nem fogjuk bejelenteni. Azt sem fogjuk bejelenteni, hogy mikor fogjuk bejelenteni, sőt azt sem fogjuk bejelenteni, hogy mi a stratégiánk a bejelentéssel kapcsolatban, de azt sem fogjuk bejelenteni, hogy mikor fogjuk bejelenteni a bejelentési stratégiánkat.”