• Júniusban érkezik a Layers of Fear
  • A Bloober Team játékainak definitív kiadása
  • Amely a feljavított látvány mellett új DLC-ket is tartalmaz

A Bloober Team 2016-ban debütált játéka, a Layers of Fear nagyszerűen ötvözte a pszichológiai horrort a képzőművészettel, hiszen egy valaha elismert festőt irányítva kellett felfedeznünk otthonunk sötét tikait, egyre mélyebbre merülve az őrület tengerében. A program az olcsó ijesztgetés helyett inkább a nyomasztó hangulatra alapozott, ez pedig nem volt másként a 2019-ben megjelent folytatás esetében sem, ami a filmek világába kalauzolta a rettegésre vágyó játékosokat. A lengyel csapat azóta más projektekkel volt elfoglalva (most épp a Silent Hill 2 felújításán munkálkodnak), hamarosan azonban ismét új rétegeket kap a félelem, érkezik ugyanis az imént említett alkotásokat magában foglaló Layers of Fear – vagy, ahogy eddig ismertük: Layers of Fears.

A névváltoztatás mellett az Anshar Studios segítségével készülő játék megjelenési dátumára is fény derült, júniusban élhetjük át újra az Unreal Engine 5-tel életre keltett történeteket – az "újra" szót pedig akár idézőjelbe is tehetjük, a csomag ugyanis több lesz holmi ráncfelvarrásnál. A The Final Note címet viselő DLC-ben például a festő feleségének szemszögéből ismerhetjük meg az első rész történéseit, az új perspektíva pedig – a fejlesztők elmondása szerint legalábbis – egészen más megvilágításba helyezi majd a karaktereket és az eseményeket. Ami még ennél is érdekesebbnek tűnik, az a The Lighthouse nevű fejezet, amelyben egy új protagonistát (The Writer, vagyis az Író) ismerhetünk meg, kinek sztorija elvileg összeköti a széria teljes történetét. Felettébb érdekesnek hangzik ez a koncepció, kíváncsian várjuk, hogy végül mit sikerül kihozni belőle. A Layers of Fear PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra érkezik.