Left 4 Dead 2 JátékképekEzidáig a különböző videókon és képeken New Orleans belvárosát és az ott ólálkodó Chargert láttuk, aztán találkoztunk a mocsaras pályán a nyálbombáival támadó Spitterrel, nemrég pedig kiderült, hogy egy elnéptelenedett vidámparkba (Dark Carnival) is ellátogatunk, ahol az új, Jockey (magyarul: zsoké) nevezetű lény fogja megnehezíteni az életünket -- és nem is akárhogy!

A képen látható rondaság ugyanis azt csinálja, hogy felkapja az áldozatát és elszalad vele; persze lehet kis mértékben kormányozni, de leginkább rajta múlik, merre megyünk. A dolog egyetlen jó oldala, hogy lehet hallani, mikor mögénk oson, így egy kis együttműködéssel hamar elejét lehet majd venni a káosznak, plusz azt se felejtsük el, hogy új és hatásosabb gépfegyverek és pisztolyok várnak ránk, valamint rengeteg közelharcra alkalmas fegyver közül válogathatunk, például használhatunk egy közönséges serpenyőt, szamurájkardot, valamint a személyes kedvencemet: a krikettütőt.