• Megkapta a korhatár besorolását a Demon’s Souls Remake Dél-Koreában
  • Ez alapján pedig sokan úgy vélik, hogy közelít a megjelenés is
  • A legtöbb játékot ugyanis a fejlesztés vége felé szokták besorolni a hatóságok

A PS5 leleplezésének egyik fénypontja alighanem a Demon’s Souls Remake hivatalos bemutatkozása volt. A soulslike zsáner megteremtőjének újrahangszerelt kiadása valami félelmetesen jól nézett ki a trailerben, így érthető, hogy a rajongók azonnal felkapták a fejüket a projekt láttán.

Azonban a bemutatkozás óta igen nagy a csönd a Demon’s Souls Remake kapcsán, mondhatni, az előzetest és pár képet leszámítva semmit sem kötött még a rajongók orrára a Bluepoint Games csapata. Mindez azonban lehet, hogy hamarosan megváltozik, sőt, az is előfordulhat, hogy a játék megjelenése közelebb van, mint gondolnánk. Legalábbis nagyon erre utal, hogy a Demon’s Souls Remake nemrég megkapta a korhatár besorolását Dél-Koreában, hiszen erre általában a fejlesztés vége felé szokott sor kerülni.

Persze mindez nem hivatalos bejelentés, inkább csak amolyan spekuláció, de a lelkesebb rajongók már arról beszélnek, hogy a Demon’s Souls Remake akár PS5 nyitócím is lehet. Eddig ugyanis egyetlen másik PS5-ös cím kapta meg a korhatár besorolását, a Spider-Man: Miles Morales, melyről már fixen tudni, hogy a Sony új konzoljával együtt érkezik.