• Végül a Disney+ kínálatában fog debütálni a Lelki ismeretek
  • A nemzetközi piacon a mozikba küldik, de nem tudni, hogy mikor

Továbbra is szenved a filmipar a koronavírus-járvány miatt, sorra tolják el a bemutatókat, de vannak olyan alkotások is, melyek inkább a VOD irányába menekülnek. A Disney így tett például a Mulan esetében, amely csak a nemzetközi piacon jutott el a mozikig, most pedig bejelentették, hogy a Pixar következő animációs filmje, a Lelki ismeretek (Soul) is hasonló sorsra jutott.

lelki-ismeretek-a-pixar-kovetkezo-filmje-is-bedobta-a-torolkozot.jpg

Az eredetileg június 19-re, majd november 20-ra tervezett alkotás végül a Disney+ kínálatában fog debütálni, méghozzá nem prémium tartalomként, vagyis az említett Mulannal ellentétben itt nem kell extra pénzt fizetni a megtekintésért, minden előfizető számára nézhető lesz.

Azokban az országokban, ahol a Disney+ nem elérhető, továbbra is tervben van a mozis forgalmazás (így nagy valószínűséggel mi is láthatjuk majd a vásznon), de hogy mikor kerülhet sor a nemzetközi premierre, azt egyelőre nem tudni.