A Sony 2020. június 11-én mutatta meg a nagyvilágnak "a gaming jövőjét", ismertebb nevén a PS5-öt. Mindennek (majdnem) kerek 5 éve, a konzolnak pedig... nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket, legalábbis néhány játékos szerint. A kritika nemcsak a konzol teljesítményéről szól, hanem az exkluzívók hiányáról is: PS3-ra 10x több exkluzív cím jelent meg, PS4-re pedig 5x annyi, mint PS5-re. Egyesek pedig egészen odáig merészkednek az X-en, hogy így fogalmazzanak:
"Rávettek minket, hogy vegyünk egy Pro verziót, csak azért, hogy megkapjuk azt, amit az alapverziónál ígértek nekünk. Ez az egész generáció egy fogyasztókon végzett kísérletnek tűnik."
A Sony egyébként nemrég jelentette be, hogy már többen játszanak PS5-ön, mint PS4-en, de ettől függetlenül a cég még nem engedi el az előző generáció kezét, és továbbra is fognak rá játékok megjelenni. És hogy mit hoz a jövő? Természetesen PS6-ot, aminek a fejlesztése már gőzerővel folyik, de a konzol debütálásától még évekre vagyunk. Jómagam PS4 Próról váltottam PS5-re, és való igaz, hogy kevesebb exkluzívval játszottam rajta, mint azelőtt, de ettől függetlenül nem gondolom pénzkidobásnak, sőt. Ti hogy vagytok vele?