A PS3 katasztrofális indulása után nagyon kellett egy olyan konzol a Sonynak, ami kihúzza őket a csávából. Kijelenthető, hogy a PlayStation 4 lényegében megmentette a céget és a pre-gen konzol még mindig bitang népszerű, pedig a PlayStation 5 megjelenése óta már öt év telt el. Tavaly a PlayStation 4 és a PlayStation 5 játékosai között 50-50 százalékos volt az arány, ami jól mutatja, hogy rengetegen játszanak továbbra is PS4-konzolon, amire egyébként a mai napig jelennek meg játékok – ezek egy része PS4/PS5 verzió, de akadnak a PS Store-ban olyanok is, amelyek friss megjelenés ellenére kizárólag csak PS4-re érhetőek el (ilyen volt például a Fran Bow).
(Kép forrása: X)
A Sony most először erősítette meg hivatalosan, hogy a PS5-nek több aktív havi felhasználója van, mint a PS4-nek. A PlayStation 5 a havi aktív játékosok teljes számának (ami 124 millióra rúg) mintegy 70%-át teszi ki, ami igencsak szép eredménynek számít tavalyhoz képest, amikor még fej-fej mellett haladt a PS4 játékosszámával. Érdekesség, hogy bár a Sony lassan végleg maga mögött hagyja a pre-gen érát, továbbra is érkeznek olyan játékok, amelyek megjelennek az előző generációs masinára is – például még ebben az évben ilyen lesz a Call of Duty: Black Ops 7 is.
Borítókép forrása: Wachirawit Iemlerkchai / depositphotos