A rajongók annyira szerették volna az E3-on bejelentett Mad Max játékban Mel Gibsont, mint Max Rockatansky hangját hallani, hogy petíciót indítottak a cél érdekében. A kitűzött célt, azaz az ötezer aláírást azonban nem érték el, mindössze 2128-an támogatták szignójukkal a kezdeményezést.

Christofer Sundberg, a játékot fejlesztő Avalanche Studios alapítója és igazgatója azonban elmondta, hogy ha nem is Gibson, de mindenképpen ausztrál színész szólaltatja majd meg a közúti harcost. Ki lesz ő? Az még kérdéses, nevet egyelőre nem közöltek, ahogy találgatás tárgya a játék nyelvezete is.

Ugyanis az első Mad Max film két angol hangsávval rendelkezik, az eredet ausztrál változattal, illetve az Államokban bemutatott amerikai angol verzióval. Utóbbi azért született, mert a forgalmazók féltek, hogy az USA-ban nem lesz érthető az ausztrál szleng, illetve nemtetszést fog kiváltani a durva akcentus. A rajongók viszont jobban preferálják az eredeti nyelvezetet, úgyhogy érdekes kérdés, hogy a fejlesztők ebben az ügyben kinek akarnak majd kedvezni.

A nyílt világú, posztapokaliptikus világgal érkező akciójáték valamikor 2014-ben várható, szerencsére igen sok platformra, azaz PC-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra, Playstation 3-ra és PS4-re is.

Mad Max -- Megjelenés: 2014 -- Gépigény: nem ismert