• Szeptember 25-én debütál a Mafia: Definitive Edition
  • Mely a Denuvo védelmét élvezi majd
  • Legalábbis a játék nemrég frissített steames adatlapja szerint

Már csak pár nap, és érkezik a szeptember egyik legizgalmasabb megjelenése, a Mafia: Definitive Edition, mely a 2002-es legendás Mafia: City of Lost Heaven remake-je, amit annak ellenére is igen sokan várnak, hogy a Mafia 2 és Mafia 3 idén nyáron debütált remastered kiadásai enyhén szólva sem sikerültek túl acélosra.

Most pedig az is kiderült, hogy a játék nem érkezik mindenfajta védelem nélkül. A 2K és a Hangar 13 nemrég ugyanis frissítették a Mafia: Definitive Edition steames adatlapját, elárulva egyrészt azt, hogy a program Denuvóval érkezik, másrészt pedig azt is, hogy az aktiválások számát huszonnégy óránként ötre korlátozták gépenként.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!