Mindig nagy öröm, ha egy hazánkban készülő videójátékról számolhatunk be nektek, hát még akkor, ha a szóban forgó alkotás a horror vizein evez. Ha a 2022-es Remorse: The List esetleg nem lett volna elég, a tervek szerint év végén érkezik a Beneath The Quiet: Where It Ends névre keresztelt pszichológiai horror korai hozzáférésű verziója, ami egyenesen Miskolcra kalauzolja majd a zsáner kedvelőit.
A mindössze két főt (Domoki Máté a narratíváért és a pályatervezésért, Kovács Botond pedig a programozásért, a játékmenet-tervezésért és a hangdizájnért felel) számláló Side Eyes Project játékában az árverezés alatt álló családi házunkba térünk vissza összepakolni, az egyszerűnek tűnő feladat azonban hamar rémálomba torkollik. Méghozzá szó szerint, hiszen a főhős elméje már a megérkezés pillanatában elkezdi felmondani a szolgálatot, miközben szép lassan felszínre bukkannak az elfojtott traumák, a valóság és a képzelgés közötti határ pedig megszűnik létezni. És hogy miként néz ki a megőrülés folyamatba a gyakorlatban? A program hidegrázós előzeteséből ezt is megtudhatjátok, íme:
A készítők elmondása alapján a cselekmény nagy része nem a házban, hanem az apa régi, elhagyatott munkahelyén zajlik, ahol idővel megtudhatjuk, mi áll a családi tragédia hátterében – lövöldözni azonban nem tudunk, Máté és Botond ugyanis a Frictional Games nyomvonalán halad, avagy nincsenek fegyverek a játékban. Van viszont a retrót a modern elemekkel vegyítő vizuális stílus, bőr alá kúszó atmoszféra és egy lassacskán kibontakozó, a gyász köré szerveződő sztori, így aztán el lesznek kényeztetve azok, akik egy szürreális utazásra vágynak. Ha netán felkeltettük az érdeklődéseteket, a Beneath The Quiet: Where It Ends már most kívánságlistára tehető Steamen, a srácoknak pedig sok sikert kívánunk, a látottak alapján egy kifejezetten hangulatos és vérfagyasztó darabbal fog bővülni a műfaj.
Borítókép forrása: Side Eyes Project