A leleplezés napja június 10-én futott be a mozikba, és bár az év egyik legjobban várt filmje volt, a vélemények eléggé vegyesre sikeredtek. Ráadásul ezúttal inkább a nézők kritikusabbak az új Steven Spielberg-alkotással, mint maguk a kritikusok, legalábbis a Rotten Tomatoes oldalán az űrlényes sci-fi 80 százalékon áll az újságírók, 70 százalékon pedig a nézői vélemények alapján. Ami pedig az anyagiakat illeti, bár a bevételek első blikkre nem rosszak (jelenleg 174 millió dollárnál jár globálisan), a második hétvégéjén jelentős visszaestést szenvedett a produkció, holott a büdzsé nem volt kicsi, 115 millió dollár körül alakulhatott. Esetünkben azonban most érdekesebb, hogy egy aprócska magyar vonatkozás is feltűnik a filmben.
A Hamu és Gyémánt szúrta ki, hogy az egyik jelenetben, ami Emily Blunt karakterének, a meteorológus Margaret Fairchild lakásában játszódik, a falon feltűnik egy olyan kép, ami a budapesti illusztrátor, Eged Enikő alkotása. A szóban forgó, cicás képet itt nézhetitek meg.
A leleplezés napja egyébként egészen elképesztő marketinggel futott be a mozikba, többek közt még egy olyan konteó is keringett róla az interneten, hogy a film valójában egy kulturális előkészítés arra az esetre, amikor a valóságban is leleplezik majd az űrlényeket. Merthogy a történet szerint a földönkívüliek már jó ideje elérték a Földet, ám erről csakis a Pentagon és egy amerikai nagyvállalat tud, ahol mindent megtesznek annak érdekében, hogy a titok titok is maradjon - csakhogy ezzel nem minden munkatársuk ért egyet.
Spielberg új filmjét mi is nagyon vártuk, de végül az év egyik legnagyobb csalódásaként éltük meg. Ezt írtuk róla kritikánkban: „A legfurcsább az egészben az, hogy ez a film még csak nem is unalmas, de nem is izgalmas. Blockbuster akar lenni, de nincs benne elég lendület. Gyakorlatilag a senkiföldjén reked. Pedig az alapötletben ott lett volna egy nagyszerű film lehetősége, valami különleges, mégis spielbergesen monumentális, ráadásul a marketinget is nagyon könnyű volt megkajálni – nyugi, ha te is eljátszottál azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha valóban ez a film készítené elő a földönkívüliek létezésének bejelentését, nem vagy egyedül. Csakhogy amikor eljön a nagy pillanat, ahelyett hogy katartikus élménnyel hagynád el a mozitermet, sóhajtasz egy nagyot, vállat vonsz és szépen továbbállsz. Másnapra pedig szinte el is felejted az egészet."
Borítókép forrása: Universal