• Negatív kritikák össztüzében mutatják be a Men In Black spinoffot
  • Ma debütál
    • a Csillagok határán című sci-fi-horror
    • egy hármasikrek első találkozását feldolgozó Három egyforma idegen című opusz
    • és egy Chris Rea koncertfilm

Kevéske film érkezik ma a hazai mozikba. A legnagyobb nevű produkció a Men In Black új epizódja, amit – hiába a legendás Barry Sonnenfeld-Steven Spielberg producer páros – máris a franchise messze leggyengébb darabjának ktituláltak a kritikusok. A színészgárda elég izmos, elég csak Chris Hemsworth-re, Tessa és Emma Thompsonra, Liam Neesonra és Rebecca Fergusonra gondolni, a hivatalos szinopszis azonban meglehetős koncepciótlanságról tanúskodik.

men-in-black.jpg

„K ügynök és J ügynök nyugdíjba ment. Vagy más okokból nem dolgoznak már az ügynökségnél – erre sajnos senki sem emlékszik. Szerencsére mindig van utánpótlás: H ügynök (Chris Hemsworth) és M ügynök (Tessa Thompson) szintén arra vállalkoztak, hogy felkutassák a Földre áltestben beszivárgó, és talán ártó szándékkal itt ragadó űrből jött idegeneket. Akit pedig felkutatnak, azt leleplezik: nincs olyan csáp, csőr, szarv, olló vagy egyéb végtag, nincs olyan zselés, kitinpáncélos, tömör vagy légnemű test, amely elrettenheti őket a munkájuktól, és különleges eszközeik bevetésétől…”

Sokkal izgalmasabbnak ígérkezik a Csillagok határán című német-francia-brit-lengyel-amerikai koprodukcióban készült sci-fi-horror. Az André Benjamin, Juliette Binoche, Mia Goth és Robert Pattinson főszereplésével készült film főhőse egy halálra ítélt, akit nem végeznek ki, hanem több társával együtt egy űrhajóra küldik kísérleti alanyként. Az utazás során valamennyien meghalnak, végül csak hősünk és hajón született, idővel kamasszá érő lánya maradnak életben.

Szintén izgalmas filmnek ígérkezik a Sundance Filmfesztiválon is díjazott Három egyforma idegen című opusz. Hőseink az egypetéjű hármasikrek, akik csak idősebb korukban találkoznak. Vajon miért választották szét őket csecsemőként és miért hallgatták el az örökbefogadó szülők előtt a testvéri szálakat?

Mától látható a legendás Chris Rea két éve, Baselben rögzített koncertfilmje is. A Baloise Session-ön egyébként ’86 óta lép fel a rekedt hangú gitárhős. A fesztivál jellegzetességei a közönség és az előadó között sokkal bensőségesebb viszonyt teremtő klubkoncertek.