• Újabb játék lesz csak az Epic Store-ban kapható
  • A Maneater csak egy év után megy a Steamre

Emlékeztek még az E3 2018 során, a PC Gaming Show alatt bemutatkozott Maneaterre? Nem? Pedig a cápás akció-szerepjáték elég érdekesnek ígérkezik ahhoz, hogy fél szemünket rajta tartsuk. A játék során ugyanis rendhagyó módon az említett porcoshal bőrébe bújva kell kiállnunk a kezdeti viszontagságokat, hogy aztán elég naggyá cseperedve komplett strandokat tartsunk rettegésben. A menün az emberhús mellett még alligátor is szerepel (tornádó nem).

Mióta bemutatkozott az Epic Store újabb és újabb játékokról derül ki, hogy legalább időszakosan „Epic-exkluzívok” lesznek, és most már az is világos, hogy saját keretprogramot is kapunk, a Steam mintájára. Ezek sorába áll be a Maneater is, melyről épp a minap derült ki, hogy egy teljes évig csak az Epic boltjában lesz kapható, csak ezután költözik a Steamre. Kíváncsian várjuk, ki lesz a következő…

maneater-nyami.jpg