Számomra még mindig érthetetlen, miért háborodtak fel annyian, mikor kiderült, hogy Ciri lesz a tavalyi TGA-n leleplezett The Witcher 4 főszereplője, hiszen adta magát, hogy az Ősi Vér Gyermeke vegye át a stafétát a sokat látott szörnyvadásztól, Ríviai Geralttól. A CD Projekt RED mostanra több alkalommal is kihangsúlyozta, hogy nem a „girl boss” jelenség miatt esett rá a választás, hanem mert ő volt a legkézenfekvőbb választás. Nemrégiben a Fehér Farkast életre keltő Doug Cockle is megszólalt a témával kapcsolatban, kiemelve, hogy aki nem tudja hova tenni a stúdió döntését, az olvassa el Andrzej Sapkowski nagysikerű könyveit, nemrég pedig ismét a CDPR igyekezett eloszlatni a szkeptikusok kételyeit.
A Tech4Gamers szúrta ki, hogy a PC Gamer legújabb nyomtatott számában az immár 10 esztendős The Witcher 3: Wild Hunt kapta a reflektorfényt, a fejlesztőkkel készített interjúból pedig nemcsak az derült ki, hogy a cég rettegett a Batman: Arkham Knighttól, hanem az is, hogy Ciri neve már több mint egy évtizeddel ezelőtt bekerült a kalapba. „Relatíve korán világossá vált számunkra, hogy később Cirivel akarunk dolgozni... már 2014-ben a stúdió falai közt keringett az ötlet, hogy ő lesz a következő [főszereplő]” – olvasható a cikkben. A sokadik bizonyítékot kaptuk tehát arra vonatkozóan, hogy a CD Projekt RED nem hasraütés-szerűen döntött a vajáklány mellett, bár bizonyára lesznek olyanok, akiket ez az interjú sem fog eltántorítani az álláspontjuktól. Szerintetek jó irányt választott a csapat, vagy jobban örültetek volna, ha visszautazunk picit az időben?
A borítóképek forrása: CD Projekt RED