• Az Injustice képregények írója egy új bejelentést sejtet
  • A verekedős játék harmadik része augusztus második felében mutatkozhat be

Már korábban is voltak arra utaló jelek, hogy a NetherRealm csapata nemcsak a Mortal Kombat, hanem az Injustice folytatásán is dolgozik a következő generációs konzolokra, most pedig úgy tűnik, hogy viszonylag hamar sor kerülhet a bejelentésre is, a játékok történeti hátterét biztosító képregények írója, Tom Taylor ugyanis gyanús tevékenységbe kezdett a Twitteren az elmúlt néhány napban.

mar-augusztusban-bemutatkozhat-az-injustice-3.jpg

A bejegyzések ismerős idézeteket tartalmaznak a korábbi kötetekből, méghozzá az Injustice betűivel kiegészítve, az eddig is használt betűtípussal. Ez alapján tehát elég egyértelműnek tűnik, hogy számíthatunk valami újdonságra a széria kapcsán.

Szerencsére komoly esély van arra, hogy a tényleges bejelentésre sem kell sokat várni, augusztus 22-én lesz ugyanis a DC FanDome, ahol a Warner filmes, képregényes és videojátékos bejelentésekkel készül a DC-univerzum kapcsán.