• Dél-Korea is vizsgálatot indított a lootboxok kérdésében
  • Tavaly már komoly bírságot kapott három cég 

A Koreai Versenyhatóság már tavaly kiosztott közel egy egymillió dolláros büntetést, amit három cégnek kellett befizetnie. A hivatal most hivatalosan is vizsgálni kezdte a lootbox kérdést, sok másik állam után (Belgium, Franciaország, Németország), leginkább arra keresik a választ, hogy a fejlesztők/kiadók hogyan viszonyulnak a kiskorúak játékon belüli vásárlásaihoz. Emiatt a Versenyhatóság tíz céggel vette fel a kapcsolatot, például a Blizzarddal, az NCSoft-tal, a Riot Games-szel. A vizsgálat kiterjed mind a mobil, mind a PC/konzoljátékokra.

"Némely híradás azt sugallja, hogy könnyebb visszatérítést kapni, ha a szülő bizonyítja, hogy a gyermeke az engedélye nélkül használta a hitelkártyáját. Azonban ha a gyerek folyamatosan megtéveszti a szüleit, és többet költ a havonta törvény szerint engedélyezett 70 ezer wonnál (ez 62 dollár, nagyjából 18500 forint), akkor elszámoltathatóvá válik." -- közölte egy bennfentes a The Korea Herald című újsággal.

Az FTC több más gyakorlatot is tisztességtelennek tart, például azt a gyakorlatot, hogy a cégek nem teszik lehetővé a pénzvisszatérítést akkor, ha a lootboxot valaki ajándékba vette, de a megajándékozott azt még nem váltotta be. Nem lehet tudni, hogy az FTC vizsgálata mikor zárul le, de az biztos, hogy nem marad következmények nélkül.

23706531511f8299d5d82o.jpg