• Egy elszólás leplezhette le a Shenmue 4 létezését
  • Legalábbis erre utal a fejlesztésben segítséget nyújtó Lakshya Digital közleménye
  • Akik már alig várják, hogy a negyedik részen dolgozhassanak.

A Shenmue széria enyhén szólva is izgalmas életutat járt be: az első két rész még 2000 környékén jelent meg, és bár kultjátékká váltak, igazán nagy anyagi sikert egyikük sem tudott elérni. És bár a program atyja, Szuzuki Jú, eredetileg minimum négyjátékosra tervezte a sorozatot, az első két rész bukása után a Shenmue 3 hosszú ideig eltűnt a radarról, hogy végül egy sikeres Kickstarter kampány és némi Epic Store botrány után végül csak megjelenjen, 18 évvel a második rész után.

Ez az elhúzódó fejlesztés azonban szemlátomást nem szegte Szuzuki Jú kedvét, aki pár nappal korábban már pedzegette, hogy idén új projektbe fog kezdeni, most pedig könnyen lehet, hogy kiderült, mi ez az új projekt. A fejlesztésben segédkező Lakshya Digital stúdiója ugyanis nemrég posztolt egy rövid szöveget a Facebook oldalára, melyben egyrészt gratulálnak a YS Netnek a Shenmue 3 rajtjához, másrészt megköszönik, amiért ők is dolgozhattak a játékon, harmadrészt pedig kifejtik, hogy alig várják, hogy a Shenmue 4 fejlesztésének is nekikezdhessenek, méghozzá a közeljövőben.

Fontos persze kiemelni, hogy ez nem hivatalos bejelentés, de ugyanakkor azt is érdemes lehet figyelembe venni, hogy Szuzuki Jú korábban már jelezte: kerül amibe kerül, de be akarja fejezni a Shenmue szériát.