• Már a fejlesztés végén járt a Star Wars Battlefront 3
  • Mielőtt az EA elkaszálta
  • Ezt a játékon dolgozó egyik fejlesztő osztotta meg Twitteren

Csak nem akar összejönni a Star Wars Battlefront-szériának, hogy trilógiává bővüljön, hiszen sem a Pandemic Studios 2004-ben indult sorozata, sem pedig a DICE (és Motive) által fejlesztett reboot nem jutott el a harmadik felvonásig. És valószínűleg már nem is fog, hiszen az Electronic Arts törölte a Battlefront 3-at, méghozzá annak érdekében, hogy a csapat a szintén elég rossz bőrben lévő Battlefieldre koncentrálhasson. Ebben értelemszerűen közrejátszott a Battlefront 2 botrányok övezte rajtja, ami eléggé rányomta a bélyegét a program pályafutására, hiába vált belőle később egy egészen nagyszerű játék. Bőven lenne még mit kiaknázni Lucas jól ismert univerzumában (pláne az új filmek és sorozatok fényében), de az már egészen biztos, hogy erre nem a Battlefront 3 keretében fog sor kerülni.

Pedig a játék egyébként már majdnem kész is volt – derült ki egy korábbi fejlesztő tweetjéből. A jelenleg a Naughty Dognál dolgozó Michael Barclay ugyanis nemrég elárulta, hogy a sorozat következő részének fejlesztése már a végéhez közeledett, mikor az Electronic Arts kukázta a projektet. Elmondása szerint a program fantasztikus volt, és szó szerint bűnténynek nevezte a törlést, kiemelve, hogy a felhasználók nem tudhatják, mit veszítettek ezáltal. Sajnos elég sok Star Wars-játék végezte már a "vágóasztalon" az elmúlt években (a 1313 kaszája még mindig fáj), öröm az ürömben viszont, hogy így is bőven van mire várni. Nemsokára érkezik például a Survivor, emellett a Quantic Dream is a messzi-messzi Galaxist választotta következő úticéljául (bár állítólag nem mennek túl simán a munkálatok), és a The Division fejlesztőinél is formálódik egy grandiózusnak ígérkező alkotás.