• Megint késik a Raven's Cry
  • Az új dátum 2015. január 28.
  • És ez csak a PC-s, konzolokra nincs időpont
  • A játék tavaly október óta késik

A fejlesztők ígéreteivel ellentétben mégsem jelenik meg idén a Raven’s Cry című kalózos RPG. A játék december 16-án került volna a boltokba PC-re és konzolokra egyaránt, ám a TopWare az utolsó utáni pillanatban január 28-ra változtatta a megjelenés dátumát. Ráadásul ez csak a PC-s változatot érinti, a konzolos verziók „2015 elején” futnak be, konkrét időpont megnevezése nélkül. Hurrá.

A Raven’s Cry egyébként igazi notórius késő: eredetileg 2013 októberében kellett volna kijönnie (azaz több mint egy teljes éve), majd ebből idén május, aztán október, végül december, most pedig 2015 január lett. A csapat szerint a csúszás oka az, hogy hibátlan játékot akarnak boltokba küldeni. Ez dicséretes, de attól még sosem jó ómen, ha egy programot ennyiszer elhalasztanak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!