• Már befejeződött a Metroid Prime Trilogy felújításának fejlesztése
  • A Nintendo már csak a megfelelő pillanatra vár, hogy bejelentse

2019-ben már a Game Informer egykori szerkesztője, Imran Khan is utalt a Metroid Prime Trilogy felújítás létezésére, amit most a VenturBeat újságírója, Jeff Grubb is megerősített, akinek állítása szerint a játék már kvázi kész is van. Grubb elmondása alapján a bejelentés halogatásának oka egyrészt a járvány okozta helyzet, ami miatt a Nintendo korlátozta a QA teszteléseket, másrészt pedig a megfelelő időzítés, mivel a cég trilógiát egyúttal a Metroid Prime 4 felvezetésének, marketingeszközének is szánja. Ezek szerint tehát, ha minden igaz bizonyos tekintetben megnyugodhatnak a rajongók, hiszen a Metroid Prime Trilogy már ott pihen a Nintendo egyik fiókjában, a kérdés már csak az, hogy mikor fogja elővenni, ami valószínűleg a Metroid Prime 4 fejlesztésének ütemétől fog függeni.