A Super Mario Run megjelenése után a Nintendo komolyan elgondolkozott azon, hogy más játékait is elhozza telefonokra. A gondolatot tett követte, a Fire Emblem Heroes sikere és az Animal Crossing: Pocket Camp után most bejelentették a következő címet is, ez pedig mindannyiunk kedvenc csőszerelőjének őrült gokart versenye, a Mario Kart.

A Mario Kart Tour-ról egyelőre még túl sokat nem tudni, így azt sem, hogy milyen üzleti modellt követ majd, vagy hogy kikkel állhatunk majd a rajtvonalra. A Twitteren megosztott üzenet alapján egyelőre még fejlesztés alatt áll, és a 2019 márciusával véget érő üzleti évben jelenhet meg, vagyis egy kis szerencsével idén karácsonykor már javában versenyezhetünk.