Akit egy kicsit is foglalkozik a játékvilággal, nagyon jól tudja, hogy nem csak úgy pikk-pakk születik meg egy-egy program; hosszú tervezés, végtelenül sok megbeszélés és (jó esetben) még több tesztelés előzi meg azt, hogy a játék a boltokba kerülhessen, hogy aztán mindannyian jól szórakozhassunk. 

A fejlesztés egyik nagyon fontos részét jelenti a koncepciórajzok elkészítése, ezekből pedig egy egész szakajtónyi készül. Sokkal könnyebb úgy dolgozni, ha az ember látja is, hogy az írók mit vetettek papírra, másrészt pedig jóval egyszerűbb és nem utolsósorban olcsóbb rajzokat készíteni, mint lemodellezni mindezt.

Persze a folyamat velejárója, hogy az írók munkájának különböző módokon történő értelmezéséből születő rajzok nagy részét végül nem használják fel, de úgy gondolom, hogy ezek a képek is érdekes, hiszen megmutatják, milyen lett volna a játék, ha más döntések születnek meg a fejlesztés közben. Az alábbi két galériában a Mass Effect-széria (Mass Effect 3 teszt) és a Dragon Age 2 néhány elvetett ötletét láthatjátok.

Mass Effect -- Tali itt már nem olyan szexi.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Dragon Age 2 -- Így egész jól fest a játék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mass Effect 3 -- Megjelenés: 2012. március 09. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 1800 MHz, RAM: 1 GB, VGA: SM 3.0, DX 9.0c / 256 MB, HDD: 15 GB