A filmművészet csúcsának egyik Transformers film sem nevezhető, de az akció terén nem igazán lehet panaszkodni, a nézők pedig láthatóan falják is azt, ahogy az alakváltó robotok, szikrákat hányva zúzzák egymást.

  • Transformers - 709 millió dollár
  • Transformers: A bukottak bosszúja - 836 millió dollár
  • Transformers 3 -1123 millió dollár
  • Transformers: A kihalás kora - 1104 millió dollár

A Box Office Mojo adatai alapján ilyen bevételt mutatott fel az eddig kiadott négy film. Ez összesen több, mint 3,7 milliárd dollár, így nem csoda, hogy folytatások készülnek, mégpedig négy, a következő tíz évben. A jogokat birtokló Hasbro Studios elnöke, Steven J. Davis mondta el, hogy kilenc író segítségével találták ki a franchise jövőjét (ebben segített az Oscar-díjas Akiva Goldsman is), ami a mozivásznak mellett a tévében és digitális formában is folytatódni fog. „Készüljetek a Transformers 5-re, amit a 6, a 7 és a 8 követ.” -- mondta.

Az, hogy mindet Michael Bay rendezi-e, még a levegőben lóg, sőt, az sem biztos, hogy a folytatást ő készíti-e, erről még csak tárgyalnak. Mark Wahlberg azonban visszatér a Transformers 5-ben, miután A kihalás korában átvette a főszerepet.

transformers-optimus-prime.jpg