• A történet szerint a főhős fiát meggyilkolja egy helyi drogbáró, ezért a hókotróként dolgozó férfi bosszúhadjáratba kezd
  • A Dermesztő hajsza Hans Petter Moland Az eltűnés sorrendjében című 2014-es filmjének amerikai remake-je

Bár Liam Neeson kapcsán már jó ideje rebesgetik, hogy lassan el kell köszönnie az akciófilmektől, egyelőre bővelkedik az új alakításokban. Ezúttal Hans Petter Moland Az eltűnés sorrendjében című 2014-es filmjének amerikai remake-jében kapta meg a főszerepet. A Dermesztő hajsza címen futó film február 21-én debütál a hazai mozikban, a korábbi előzetes után pedig úgy újabb ízelítő érkezett, amit alább láthattok:

A Dermesztő hajsza megidézi az Elrabolva széria koncepcióját. A film története szerint a főhős fiát meggyilkolja egy helyi drogbáró, ezért a síparadicsom hókotrójaként dolgozó férfi célba veszi a gengszterkartellt és bosszúhadjáratba kezd. A bosszúálló thrillerben egyébként feltűnik Laura Dern (Kék bársony), Tom Bateman (Gyilkosság az Orient Expresszen), Julia Jones (Wind River) és Emmy Rossum (Titokzatos folyó) is, a színészgárda tehát semmiképp nevezhető másodvonalasnak.

untitledtn61.jpg