Az Egyesült Államokban ma éjfélkor startolt el a PS4, a Sony negyedik, egyelőre next-genként értékelhető konzolja -- igaz, a premier pillanatától kezdve hivatalosan már a kurrens generáció tagjának számít a masina. A gépet emberek milliói várták a februári leleplezés óta, az éjszakai start pedig meglepően simán zajlott le. Ugyan érkeztek szórványos jelentések meghibásodott vagy sérült konzolokról, a Sony IGN.com-nak eljuttatott közleményében azt írta, hogy ezek nem lépték túl a becsült hibahatárt, amivel mindig számolni kell egy teljesen új termék piacra lépésekor.

Az eltelt pár óra során már kikerültek az első megosztott játékképek a Twitterre, és a fórumok is megteltek elégedett (vagy nagy ritkán elégedetlen) PS4-gyel kapcsolatos kommentekkel. Kíváncsiak vagytok rá, ki vette meg az első PS4-et az USA-ban? Akár igen, akár nem, ő volt, szóval lehet irigykedni.

Az első PS4 vásárló

A PS4 első vásárlója

De nem csak őt érdemes utálni, hanem azt az öt szerencsést is, akik pont jókor voltak jó helyen, és kaptak egyet a Dez Bryant NFL-sztár felvásárolt PS4-ek közül. Bizony, Bryant is ellátogatott a helyi BestBuy-ba, hogy bezsákolja a konzolt, majd mikor látta, hányan várnak még, egy helyett hatot vett, ötöt pedig odaajándékozott a sorban állóknak. Többek közt ennek a fickónak.

Dez Bryant PS4-et ajándékozott

Dez Bryant

Most pedig, hogy rendesen kiirigykedtük magunkat, jöjjön két új videó a PS4-ről, egyenesen a Sonytól. Az elsőben a megújult PSN interfésszel ismerkedhetünk meg, külön kitérve a filmekre, a barátlistára, a vásárlásra, mindenre. A második videó pedig egy montázs a PS4 jövőben megjelenő játékaiból -- ti felismeritek az összeset?

A PS4 magyarországi startja december 13-án lesz, a gép 127.900 forintos ajánlott áron lesz kapható. Addig is csorgathatjuk a nyálunkat a sok amerikai videóra és képre.