Szombaton arról számoltunk be, hogy az Electric Playground értesülései szerint nem lesz több Need for Speed a széria csökkenő színvonala és egyre rosszabb eladásai miatt, de erről csak pletykaszinten írtunk, révén, hogy hivatalos megerősítést nem kaptunk a cégtől. Azonban az EA egyik, homályba burkolózó munkatársa szerint mégis folytatódni fog az NFS-széria, azonban a fejlesztőstúdiót, az EA Black Boxot nagy valószínűséggel bezárják.

Az ismeretlen úriember szerint a Black Box stúdiójában egyszerre három, különálló csapat dolgozik -- ezért képesek az évenkénti NFS részekre --, és miután a stúdiót bezárják, ezek az emberek, az NFS-, valamint a Skate-sorozattal együtt a sokkal nagyobb burnaby-i divízióhoz vándorolnak. A jól értesült forrás azt is elmondta, hogy az NFS-sorozat következő darabját a Criterion Games fogja elkészíteni, valószínűleg a Burnout Paradise-ban használt grafikus motor segítségével -- de mint az egész hír, ez sem száz százalékig biztos.

Elég érdekes pletykákat hallottunk mostanság, de ideje volna valami hivatalos információt is hallani az EA-től, mindenesetre kíváncsi volnék, mint kezdenénk a Burnout-sorozat atyjai az utóbbi időkben nem igazán tündöklő Need for Speeddel.



Más. A kanadai Globe and Mail portál értesülései szerint az EA mégsem nyitja meg az EA Canada és Black Box után a harmadik stúdióját Vancouverben, a rossz ünnepi eladásokra és az instabil gazdasági helyzetre hivatkozva. A kétezer négyzetméter alapterületű létesítmény új projekteknek adott volna otthont, de a más játékokon dolgozó csapatoknak segítettek volna az ott lévők, azonban ez már nem fog megtörténni.