Steve Jobs mindig is zseni volt. Az általa kitalált termékek divatot teremtettek, státusz szimbólumok lettek, ez pedig ahhoz vezetett, hogy az Apple a világ legértékesebb vállalata lett. Utolsó látomásának elindításaként - halála előtt négy hónappal - bemutatta a Cupertino Városi Tanácsának az Apple Park épületének tervét, amit az Apple központjának szánt. A kreativitás, a tudomány, az innováció, a zöld építészet fellegvárának.

A Városi Tanács igent mondott a tervekre, az alapkő lerakására pedig 2013. novemberében került sor, hogy elkezdődjön a modern építészet egyik legnagyobb mérnöki csodájának, a gyűrű alakú, kezdetben Apple Campus 2-nek nevezett épület felhúzása. Az öt milliárd dollárba kerülő központ építése hamarosan befejeződik, így az első alkalmazottak már áprilisban beköltözhetnek az űrhajóra emlékeztető létesítménybe, majd októberig még 12 ezer Apple munkatárs fogja elfoglalni a helyét az ingatlanban.

apple-park.png

Tim Cook, az Apple jelenlegi vezérigazgatója kijelentette: "Steve látomása saját korát megelőző volt. Azért akarta létrehozni az Apple Parkot, hogy az az innováció otthonául szolgáljon az elkövetkező generációk számára. A munkakörnyezet és a parkok arra lettek tervezve, hogy inspirációként szolgáljanak a munkatársaink számára. Megépítettük a világ legzöldebb létesítményét, amit kizárólag megújuló energiával fogunk üzemeltetni."

A közel 500 ezer négyzetméternyi területen, ahol egykor nem volt más, mint beton és aszfalt, több, mint 9 ezer fa fog zöldülni, és az alkalmazottak pihenőidejükben egy 12 hektáros parkban, gyümölcsfák és tavak között sétálhatnak majd. Az épületre szerelt napelemek 176 megawatt áramot fognak termelni, és a mérnöki tervezésnek köszönhetően elérték azt, hogy az év kilenc hónapjában ne kelljen a fűtéssel/légkondícionálással törődni. 

Az Apple Park egy építészeti csoda, amit négy év alatt építettek fel, hogy ideális környezetet biztosítson ahhoz, hogy Steve Jobs örökségét, technikába, technikai haladásba vetett hitét továbbvigye, akár tetszenek az Apple termékek az embereknek, akár nem.