Megőrülnek az új bizarr appért, amiben galambokkal lehet üzenetet küldeni

És igen, a galamb lassú, eltévedhet, és meg is halhat.

Manapság egy üzenet eljuttatása másokhoz nagyjából annyiból áll, hogy bepötyögünk pár szót, megnyomjuk a küldés gombot, és már meg is érkezett. A WhatsApp, Messenger és társai után nehéz lenne elképzelni ennél kényelmesebb megoldást. Vagy mégis? Megérkezett a Carrier Pidge, egy iOS-es üzenetküldő alkalmazás, amely fogta a modern technológiát, majd kidobta az ablakon, és helyette… galambokat küldözget. Virtuálisakat, természetesen. Bár ettől még előfordulhat, hogy a madár nem ér célba.

Miért érkezne meg azonnal, ha késhet is?

A Carrier Pidge lényege éppen az, hogy az üzenetek nem azonnal jutnak el a címzetthez. Az alkalmazás a küldő és a fogadó valós GPS-koordinátái alapján kiszámolja a távolságot, majd egy virtuális galambot indít útnak. A madár alapvetően körülbelül 110 mérföld/órás, vagyis nagyjából 177 km/órás sebességgel repül. Ennek megfelelően egy közeli barátnak küldött üzenet akár néhány másodperc alatt megérkezhet, míg egy Egyesült Államokon belüli üzenetre már órákat kell várni. Ha pedig valaki a világ másik felén él, akár napokig is tarthat az út. És igen, közben nézhetjük a galambot egy térképen, ahogy szépen halad a célpont felé.

A galamb nem mindig éli túl

Itt válik igazán zseniálisan értelmetlenné az egész. Minden egyes galambnak 0,2 százalék esélye van arra, hogy eltévedjen és elpusztuljon az út során. Ha ez megtörténik, az üzenet sem érkezik meg.

Ráadásul a repülési sebesség sem mindig ugyanaz, tehát a madár tempója akár 25 százalékkal is eltérhet, így a várakozási időt sem lehet teljesen kiszámítani. Más üzenetküldő alkalmazásoknál maximum azon idegeskedünk, hogy a másik miért nem válaszol. A Carrier Pidge esetében viszont előbb azt kell kideríteni, hogy a barátunk ignorál-e minket, vagy szegény galambja halt meg.

Három hét alatt készült, és pontosan ilyen komolytalan

Az alkalmazást Noah Iarrobino fejlesztő nagyjából három hét alatt rakta össze, és egyáltalán nem próbál úgy tenni, mintha valami forradalmi kommunikációs platformot hozott volna létre. Éppen ellenkezőleg, saját bevallása szerint a Carrier Pidge-nek igazából semmi gyakorlati haszna nincs. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből az ötletet, ezért megcsinálta. Az egész alkalmazás ráadásul következetesen viszi tovább a galambos témát. A hozzáadott barátok alkotják a saját nyájunkat, a barátkérések beérkező galambokként jelennek meg, a beszélgetéseink pedig egy madárházban kapnak helyet.

És van egy másik galambos app is

A Carrier Pidge története azért is érdekes, mert létezik egy hasonló alkalmazás, a Roost, amely szintén virtuális madarakkal küldözget üzeneteket. Mindkét app nagyjából 2026 áprilisában indult útjára, így természetesen felmerült, hogy az egyik fejlesztő a másiktól vette az ötletet. Iarrobino azonban azt állítja, hogy egyszerűen ugyanarra az abszurd koncepcióra jutottak egymástól függetlenül. A világon tehát két ember is úgy gondolta, hogy 2026-ban szükségünk van egy appra, amelyben a galamboknak több munkájuk van, mint az internetnek.

Borítókép: AI