• Az Atari bejelentette, hogy videojátékos szállodalánc épül
  • Az első Atari Hotelt Phoenixben kezdik el építeni 2020 közepén

A videojáték-iparban ugyan már közel sem tölt be olyan fontos szerepet az Atari, mint egykoron (most épp a VCS nevű retrókonzolon dolgoznak, fejlesztőket is toborozva), sőt, tulajdonképpen csak a név élte túl az üzleti nehézségeket. Maga a brand azonban még mindig jól cseng, és ezt igyekeznek is meglovagolni: bejelentették, hogy a GSD Grouppal közösen hotelláncot hoznak létre az Egyesült Államokban.

megszallnal-egy-atari-hotelben-hamarosan-megteheted.jpg

Az Atari Hotelek nemcsak látványukban idézik majd fel a jól ismert videojátékos márkát, hanem élményszinten is, hiszen fontos szerep jut bennük a gamingnek: kortól és tapasztalattól függetlenül bárki belekóstolhat majd a játékokba, VR- és AR-állomásokkal, esport rendezvényekkel és más hasonló programokkal.

"Amikor megalkottuk ezt a vadonatúj konecpciót, tudtuk, hogy az Atari tökéletes lesz arra, hogy létrehozzuk a nosztalgikus, a retrót és a modernt ötvöző külsőt és hangulatot a látogatók számára. Lássuk be: mennyire király lesz már egy Atari belsejében megszállni?" - mondta a projektet vezető Napoleon Smith III, aki egyébként a 2014-es Tini nindzsa teknőcök producere is volt.

Az első Atari Hotel Phoenix városában épül majd 2020 közepétől, a későbbiekben pedig Las Vegasban, Denverben, Chicagóban, Austinban, Seattle-ben, San Franciscóban és San Joséban is terveznek további szállodákat.