• Akár a filmvásznon is találkozhatnak a Marvel és a DC szuperhősei
  • Legalábbis a DC új vezetője, James Gunn szerint
  • Erre azonban még nagyon sokat kell várni

Noha az elmúlt hónapok alapján úgy tűnhet, hogy kezd kipukkadni a képregényfilmes lufi (elég csak az újabb MCU filmek gyenge kritikai fogadtatására, vagy épp a Black Adam és Shazam! Az istenek haragja anyagi bukására gondolni), a stúdiók egészen biztosan máshogy látják a dolgokat, hiszen mind a Marvel, mind pedig a DC felvázolta már, hogy mire számíthatunk az elkövetkezendő években. Utóbbi élére nem mellesleg az a James Gunn került (Peter Safrannel karöltve), akinek májusban kerül mozikba az utolsó Marvel-filmje, A galaxis őrzői 3 – ha pedig már szóba került a DC, az új, Henry Cavill nélkül érkező Superman mozit is ő fogja rendezni. A két képregényes tábor rajongói valószínűleg nagyon szeretnék látni, ahogy az ismert hősök a mozivásznon is összemérik az erejüket (vagy épp szövetséget kötnek egy nagyobb erő legyőzése érdekében), az álom-crossover pedig talán meg is valósulhat a jövőben, erről maga Gunn nyilatkozott nemrég az Empire magazinnak.

marveldc.jpg

"Eléggé megnőtt a crossover valószínűsége most, hogy én kerültem a DC élére." – mondta Gunn. "Szóval ki tudja? Azt azonban hozzá kell tennem, hogy ha lesz is ilyen, az csak évek múlva várható, először ugyanis a DC alapjait kell rendbe tennünk. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem beszéltünk erről a lehetőségről, bár az ilyen eszmecserék egyelőre csak a poénkodás szintjén mozognak." Egyáltalán nem kizárt tehát, hogy pár év (és úgy egy tucatnyi film) múlva tényleg egyszerre láthatjuk a képernyőn a DC és a Marvel hőseit, ami már csak azért is adja magát (a nyilvánvaló anyagi haszon mellett), mert a képregények lapjain már jópár alkalommal megvalósult a világok találkozása. Pókember például alkotott már egy csapatot Batmannel és Supermannel, ahogy Hulk is harcolt a DC milliárdos igazságosztójával – Superman és az Ezüst Utazó találkozásáról már nem is beszélve.