A hajdanán szép időket megélt, sok rajongót szerző Syndicate-széria az évek során a feledés homályába merült, s egy jó ideig az EA polcán porosodott, meg nem pár éve úgy nem döntöttek, hogy újraindítják a stratégiai játékok egyik oszlopos tagját, csak éppen nem egy RTS formájában, hanem, követve az 2K példáját az X-COM-mal, ebből is egy FPS-t készítenek, hiszen erre fogékonyabbak az emberek. Megszületett tehát az egyszerűen csak Syndicate névre keresztelt reboot, mely a Starbreeze Studios boszorkánykonyhájában formálódva igyekszik új életet lehelni a sorozatba, de hogy ez mennyire lesz sikeres, arra még várni kell.

A játékból eddig nem sokat láttunk, s így a szériát csak most megismerő játékosok nem várják tűkön ülve a programot, a veterán rajongók pedig az éles váltás miatt szintén nem szaladtak a boltokba előrendeli a játékot. Ugyanakkor még jól is elsülhet a dolog, hiszen a Starbreeze nem amatőrökből áll, például a svédeknek köszönhetjük a meglehetősen kellemesre sikerült Riddick-játékokat, érdekes lesz tehát a premier, amire itt, Európában február 24-én kerül majd sor.