Mel Gibson kigúnyolt egy jelnyelvi tolmácsot, most bocsánatot kér érte

A színész utánozni kezdte a tolmács mozdulatait, az erről készült videó pedig elég gyorsan körbejárta a közösségi médiát.

Mel Gibsonnak akadt pár a nagy nyilvánosság elé is került botránya az elmúlt években, legyen szó ittas vezetésről vagy épp antiszemita megszólalásokról. Most egy jelnyelvi tolmácsot gúnyolt ki az Oscar-díjas színész. 

Gibson augusztus 29-én vett részt a FanExpo Canada envű rendezvényén, ahol egy róla szóló közönségtalálkozón beszélgetett a rajongókkal. A színpadra menet azonban tett egy olyan gesztust, amelyből elég hamar komoly internetes botrány lett: a felvételek szerint a rendezvény jelnyelvi tolmácsának mozdulatait kezdte utánozni.

A jelenetről készült videó persze gyorsan terjedni kezdett az X-en és más közösségi oldalakon is, ahol sokan érzéketlennek és sértőnek tartották Gibson viselkedését, a kritikák ugyanakkor nemcsak a színésznek szóltak, de magának a rendezvénynek  is, amiért lehetőséget biztosítottak a megosztó személyiségként ismert Gibson számára. A színész most a a Varietynek adott nyilatkozatában reagált a történtekre.

Néha, amikor kitessékelnek a színpadra a reflektorfénybe, az embernek mindenféle gondolat kavarog a fejében, és olykor előfordul, hogy spontán, meggondolatlan ostobaságot csinál. Semmiféle rosszindulat nem állt mögötte, és természetesen bocsánatot kérek mindenkitől, akit felzaklatottak vagy megbántottak a történtek.

A színész-rendező egyébként nemrégiben fejezte be 2004-es A Passió folytatását, a The Resurrection of the Christ című bibliai drámát, ami 2027 márciusában érkezik majd a mozikba.