Bár a Mennydörgők* (eredeti címén: Thunderbolts*) kifejezetten kedvező véleményeket zsebelt be a kritikusoktól és a nézőktől egyaránt, valami oknál fogva viszonylag kevesen látogattak el rá a mozikba, ami azt eredményezte, hogy Jake Schreier szerényen hozott csak a kasszára. A Florence Pugh bérgyilkosa által vezetett csapat világszerte körülbelül 382 millió dollárt fialt, ami nem rossz, csakhogy a film becsült büdzséje nagyjából 180 millió dollár volt, és a marketingre is sokat költhettek, ami a hírek szerint azt eredményezte, hogy nem tudta elérni a nyereségküszöböt.
Egy friss jelentés szerint viszont a Marvel jelenlegi filmes prioritásai között ott szerepelhet a Thunderbolts folytatása* is, amely a Bosszúállók: Titkos háború után induló új időszak egyik projektje lehet. A hírt Alex Perez iparági bennfentes említette a Cosmic Circus egyik kérdezz-felelek adásában, ám mint minden pletykát, ezt is fenntartásokkal érdemes kezelni.
Perez ugyanakkor nemcsak a Mennydörgők 2*-et hozta szóba mint a Marvel lehetséges közelgő projektjeit. Szerinte a stúdió a jövőben többek között olyan filmekre koncentrál majd, mint a Fekete Párduc 3, a Shang-Chi 2, az új Pókember-film, egy X-Men, a fejlesztési pokolban rekedt Penge, a Midnight Sons, valamint egy új Bosszúállók-produkció.
A Mennydörgők*-et egyébként mi is szerettük, így írtunk róla tavaly áprilisban: „Furcsamód pont azzal tudom befejezni mondandómat, amire a film meg akarja tanítani a karaktereit, van kiút a sötétből. Számomra egy végtelen szakadékba zuhat az MCU az utóbbi hat évben, ám a Thunderbolts* még ebből a feneketlen mélységből is képes volt megragadni az univerzum kezét és bár attól messze van, hogy egyedül kihúzza onnan, de sikerült megmozdítani az MCU már-már élettelen testét. A Thunderbolts* nem hibátlan, közel sem, de egy meglepően élvezetes Marvel-film, amiért tényleg megéri beülni a mozikba. És végső soron ennyi a lényeg egy MCU szintű új filmnél, nem? Legyen élvezetes!"
Borítókép forrása: Marvel