- Februárban debütált a Metal Gear Survive
- A játék nem nyitott túl fényesen
- A Konami nemrég nyilvánosságra hozott gazdasági jelentésében is csak egyszer szerepel
Idén februárban jelent meg az első olyan Metal Gear játék, melyet a Konami már Kodzsima Hideo nélkül készített. A Metal Gear Survive egyfajta spin-off epizódnak készült, mely a politika és a lopakodás helyett inkább a túlélőjátékok elemeit használta fel, ezzel pedig nem nyerte el maradéktalanul a játékosok tetszését.

Hogy végül hogyan teljesített a program, azt talán jól mutatja a Konami nemrég nyilvánosságra hozott, a 2017/18-as üzleti évre vonatkozó jelentése is. Szemfülesebb játékosok ugyanis észrevették, hogy a teljes dokumentumban csak egyszer szerepel a Metal Gear Survive: a cég által készített videojátékok között megemlítik, utána viszont már sehol sem. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy a program nem szerepelt túl fényesen a kasszáknál. Lássuk be, a Kodzsima Hideo eltávolítását követő felhördülés után ez annyira talán nem is meglepő.
