• A világ összes reptere benne lesz a Microsoft Flight Simulatorben
  • Ebből 37 ezret manuálisan alkottak meg

Soha nem készült még annyira ambiciózus alkotás a repülős szimulátorok műfajában, mint az idén érkező Microsoft Flight Simulator, amely nemcsak roppant látványosnak és élethűnek ígérkezik, de tényleg igyekeztek a lehető legjobban reprodukálni benne világunkat. Például azzal, hogy a világ összes repülőtere benne lesz - derül ki a frissen közzétett fejlesztői naplóból.

microsoft-flight-simulator-szombathelytol-los-angelesig-a-vilag-osszes-reptere-benne-lesz.jpg

Ez alatt pedig nemcsak a nagy nemzetközi reptereket kell érteni, hanem az apróbb füves vagy murvás kifutókat is, melyek közül 37 ezret teljesen manuálisan hoztak létre a fejlesztők. Ráadásul még reptéri személyzet is lesz, akik szorgosan teszik majd a dolgukat, megtöltve élettel ezáltal a leszállóhelyeket.

A lenti videóban néhány példát is láthatunk ezekből, és már csak azért is érdemes belepillantani, mert az első helyszín nem más, mint Szombathely.