Forza Horizon 6 saját dokusorozatot szentel a japán kultúrának

Végtelenül japános lesz a Forza Horizon 6, ezt pedig értsétek a lehető legjobb értelemben! Az autós kultúra és a japán művészetek fúzióját viszi videóra ez az új dokusori.

Miután párszáz órám beleszaladt a korábbi Forza Horizon-játékokba is, be kell vallanom, kevés játékot várok idén annyira, mint a Forza Horizon 6-ot. A Playground Games játéka az eddigi trailereken is fantasztikusan festett, és láthatóan a stúdió nem elégedett meg azzal, hogy az új epizódot egyszerűen csak Japánba helyezi – a fejlesztők mindent megtesznek azért, hogy a játék világa hitelesen tükrözze az ország kultúráját és művészetét. Ennek jegyében kilenc japán képzőművésszel dolgoztak együtt, akik eredeti falfestményeket alkottak a játék térképén elszórva. A kollaboráció nem csupán dekorációs célokat szolgál: minden egyes műalkotás mögött mély kulturális gyökerek húzódnak meg, a Nebuta Fesztiváltól kezdve Kyushu ipari örökségén át egészen a tokiói Shibuya Crossing legendás utcai stílusáig.

A közreműködő művészek között olyan izgalmas egyéniségek szerepelnek, mint Dragon76, azaz Satoshi Fujita, aki az ukiyo-e hagyományait ötvözi a streetarttal és a cyberpunkkal. Kazuhisa Uragami tokiói illusztrátor egy "nemes kívülálló" hőst álmodott meg, amelynek jelmeztervezésébe Kyushu ipari tájait és tengeri történelmét szőtte bele. Inko Ai Takita mangaművész pedig kilenc egyedi karaktert rajzolt a Shibuya Crossing óriásplakátjaira, akik mindegyike egy-egy japán régió kultúráját, divatját vagy folklórját idézi meg.

Hogy mindez ne maradjon szimplán a játékon belüli easter eggeknek, a Playground Games The Art of Driving címmel háromrészes dokumentumsorozatot is indít a hivatalos Forza YouTube-csatornán. A videókban a híres fotóst, Larry Chent követhetjük, aki természetesen három japán benzinfalóval járja be a szigetország legszebb vidékeit. Ja, és természetesen a valóságban megalkotott falfestményeket a játékban saját gyűjteményünkbe is lefotózhatjuk majd, amikor a Forza Horizon 6 május 19-én megjelenik Xbox Series PC-re és Xbox Series X/S-re – PlayStation 5-re valamivel később érkezik.

Borítókép forrása: Steam