Valószínűleg mindenkinek van egy-két olyan játék a könyvtárában, amit nem feltétlenül szeretne mások előtt reklámozni. Legyen szó egy guilty pleasure romantikus kalandról, egy gyerekeknek szánt platformerről, amibe őszülő fejjel is beletört a bicskád, vagy éppen egy olyan címről, amelyet három perccel azelőtt bántál meg, mielőtt megvetted teljes áron – nos, az Xbox most végre tesz valamit ez ellen. A Microsoft bejelentette, hogy az Xbox Insiders programján belül hamarosan tesztelhetik azt a rég várt funkciót, amely lehetővé teszi bármely játék elrejtését az achievement-előzményekből a profilon.
A frissítés azonban nem csak erről szól. Az achievement-értesítők vizuálisan is megújultak: új ikonok, animációk és az egyéni konzolszínhez illeszkedő megjelenés teszi minden egyes teljesítmény feloldását egy kicsit ünnepélyesebbé. Ráadásul azok, akik egy játékot 100%-ra teljesítettek, azaz minden elérhető gamerscore-t begyűjtöttek, mostantól külön kiemelve látják ezeket a címeket az achievement-listájukban, és új szűrési lehetőségek is segítenek a teljesen befejezett, illetve az elrejtett játékok közt navigálni. Ez nem feltétlenül világot megváltó újítás, de aki már egyszer már "kimaxolt" egy játékot, tudja, hogy mennyire jólesik, ha az ember munkáját valami kézzel fogható módon is elismerik.
Ami a játékok elrejtését illeti, fontos tisztázni: ez csupán kozmetikai változtatás, nem egy nagy eltüntetős varázsütés. Az elrejtett játékok továbbra is beleszámítanak az összesített gamerscore-ba, az aktivitás is rögzítésre kerül az Xbox rendszerében, szóval a szégyen megmarad, csak épp a profilon nem látszik – persze a komplett játék elrejtése eddig is elérhető opció volt. Érdekes egyébként, hogy ez a funkció az Xbox Insiders programjában résztvevők egyik legtöbbet kért kérése volt. A hetekben fokozatosan gördül majd ki előbb a tesztelők, majd később mindenki számára.
Borítókép forrása: Grasshopper Manufacture