A Guilty Gear-játékok fejlesztője, az Arc System Works júniusban rántotta le a leplet a legújabb nagy dobásáról, ami ezúttal a Marvel-univerzum kissé sajátos, ázsiai stílusjegyekkel felturbózott környezetében kamatoztatja a verekedős játékairól ismert stúdió tudását. A Marvel Tokon: Fighting Souls ekkor egy őrülten látványos trailerrel mutatkozott be, amely lerántotta a leplet néhány karakterről is, az igazán részletekbe menő bemutatóra azonban mostanáig kellett várnunk. Nos, nem csalódtunk: közel 12 perces "oktatóanyaggal" jelentkeztek a japánok, melyben mélyen részletekbe menően mutatták be a játékukat.

Megtudtuk például, hogy a Marvel Tokon: Fighting Souls nemcsak, hogy játszható állapotban van, de a hamarosan elrajtoló 2025-ös Evo bajnokságon már ki is próbálhatják a demót a helyszínen lévők. Mindenki másnak azonban 2026-ig várnia kell a hivatalos megjelenésre. A piszkosul látványosnak tűnő harcok tag-team jelleggel, 4v4-es bunyókban teljesednek majd ki, ám érdekesség, hogy az általunk összeválogatott hősök egyetlen közös HP-csíkot merítenek majd. A hagyományos formátumban 5-ből 3 csatát kell megnyernünk ahhoz, hogy a mérkőzések győztesévé váljunk.

A közös HP-csík mellett azonban néhány extra erőforrásjelzőt is láthatunk harc közben. Ilyen az Assemble Gauge, melyet feltöltve támogató képességekkel és támadásokkal hívhatjuk be az éppen inaktív hőseinket. A képernyő alján pedig a Skill Gauge látható, ami hasonlóan a Mortal Kombat vagy a Street Fighter mércéihez, a speciális képességekre ellőhető energiát számlálja.

Ezt követően egy váratlanul részletekbe menő, hosszú bemutatót kaptunk a játék irányításáról, a gombkiosztásról, illetve általánosságban arról, hogy hogyan zajlik majd a pofozkodás. Innen érdemes kiemelnünk, hogy az Arc System Works nyilvánvalóan tépett egy lapot a Capcom receptkönyvéből is, a Marvel Tokon: Fighting Souls ugyanis a Street Fighter 6-hoz hasonlóan bevezeti az egyszerűsített kombók rendszerét. Ha nem szeretnénk bemagolni a könnyen elrontható spéci mozdulatok teljes input-sorát, akkor egy erre dedikált Skill-gomb, illetve a gyors, közepes és lassú támadások együttes használatával jóval könnyebben is előhívhatjuk ezeket a képességeket. Ennek a hátránya viszont, hogy az egyszerűsített kombók valamivel kevesebbet sebetnek, mint a teljes, manuálisan bevitt sorozatok.

Borítókép forrása: Arc System Works